Az életem. Járom a saját utam. És boldog vagyok..Dudorásztam magamba. A tenger parton állok, és nézem, ahogy a nap szépen, lassan felkel. Nem bírtam ki, hogy ne fussak bele a tengerbe..Így hát megiramodtam a csodás tenger felé. Kellemes érzés volt, ahogy a víz csikizte a lábam. A pillanatot Matteo zavarta meg. Aki az úgymond "főnökünk" de mindenki úgy tekint rá mint egy barátra, mert nagyon kedves ember.
-Srácok, gyertek ide, kérlek!-ez a mondat csak nekem szólt mert a többiek ott ültek a homokba, miközben én éltem a pillanatom.
-Bocsánat Matteo!-léptem a többiekhez nevetve. A mi jószívű főnökünk elmondta amit tudni kell nekünk. Hogy hol lesz a hotelunk, és hogy mit kell lerajzolni. Matteo egy nagyon jó hírt is közölt velünk...A tengert kell lerajzolnunk itt, Buenos Airesbe (ahol amúgy a srácok laktak mielőtt elkezdődött a "rajz tűrnénk") azokból a művekből pedig kifognak választani 4 rajzot, és azok Rió-ba ismétlem Rió De Janiero-ba utazhatnak egy nyaralásra. (És a művük egy könybe is bekerül ami nem kis dolog) Egy álmom, hogy eljussak oda. De nagy dolog lenne nyernem, mivel a többiek sokkal ügyesebbek mint én. Persze, ezt csak én gondolom így.
-Lodo, Lodo! Nem hiszem el! Annyira örülök!!-ugrott a nyakamba a legjobb barátnőm, az én lelki támaszom, aki mindig ott van velem ha kell...azt hiszem értitek. Nagyon nagy szerepet játszik az életemben Tini. Miután mindenki kiújjongta magát elindultunk a hotelbe, ami egy köpésnyire van a tengertől. Természetesen én Tinitával leszek egy szobába. Imádom mikor lefekvés előtt, elbeszégetünk, hogy mi történk velünk ma, miért örülünk, van, hogy mi bántja a lelkünket. Gyorsan átöltöztünk a barátnőmmel, majd lementünk ahol a kapu előtt ott állt Diego és Jorge.
-Chiao!-köszöntünk nekik. Nem beszélgettünk sokat. Csak mindenki elmondta mit tervez mára. 4-re a tengerparton kell lennie mindenkinek, hogy elkészítse a rajzát. Addig szabad a napunk, és persze az után is. De egy rajz elkészítése nagyon sokáig tart. Általában 3-4 óra. Mivel a többiek itt éltek, itt lakik a családjuk is mindenki elmegy meglátogatni a szeretteiket. Mert egy évbe 2-3-szor láthatjuk őket. Martina felajánlotta, hogy menjek el hozzájuk, de nem akartam zavarni így egyedül szétnézek majd. Rajtam kívül csak Alba, Cande, Rugge, és Samu az aki nem innen származik. Majd lehet, hogy velük elleszek...Vagyis...Cande és Rugge a hős szerelmesek biztos nem akarják, hogy ott alkalmatlankodjak mert biztos kettesben akarnak lenni. Nagyon édesek együtt. Majd Alba-hoz és Samu-hoz csatlakozom majd...Vagyis...Facu biztos vitte Alba-t is a családjához, bemutatni. Samu pedig már biztos bolyong valahol..Így hát majd egyedül elnézek valamerre.
Persze az első utam a tengerpartra vezetett. Még nem volt igazán sok ember ott, mivel elég korán van még, pontosan 7:05. Ahogy a nap a tenger felett fénylett éneklésre késztetett. Nem vagyok egy Selena Gomez a de szeretek énekelni, és annyira nem is borzalmas a hangom.
Azt mondta menjünk el a városból, távol a tömegtől,
Azt hittem, hogy már a Mennyország sem tud segíteni rajtam,
Semmi nem tart örökké,
De remélem, ez meghazudtolódik,
Annyira magas, olyan pokolian jóképű,
Annyira rossz, de mégis olyan jól áll neki,
Látom a végét, mint a kezdetet,
Van egy feltételem:
Mondd, hogy emlékszel rám egy szép ruhában állva, a naplementét bámulva, béby
Vörös ajkak, és rózsás arcok,
Mondd, hogy újra látni akarsz,
Még ha csak a legvadabb álmodban is.. ohh a legvadabb álom ohh
Ugyan ez a dal ide nem íllő volt, de szeretem Taylor Swift-től ezt a számot. Lefeküdtem a homokba és bámultam az eget. Mint egy kisgyerek úgy kezdtem el nézni a felhőket, é találgatni, hogy mire is hasonlítanak..Az olyan mint egy fagylalt..Gondoltam magamba, de ennyi nekem elég is volt ahhoz, hogy megkívánjam a fagyit és vettem egyet. A parton van vagy 20 fagylalt árus, de a számomra legközelebbihez mentem. Megettem, majd az emberek szépen, szállingózni kezdtek a parthoz. A gyerekek rohantak a vízbe, ahol egymást locsolgatták a vízzel, vagy éppen azon nevettek, ahogy a hullámok miatt elesnek. A szerelmesek egymást átkarolva ültek a homokba..erről Diego jut az eszembe..Mi? Nem vagyok komplett! Hisz Diego-val csak barátok vagyunk. Nincs köztünk semmi több!! Mondja ezt az eszem. A szívem pedig az ellenkezőjét gondolja. De nem tudom melyikre hallgassak. Nem élhetek tündérmesébe, miszerint majd egyszer eljön az én happy-end-em és egy magas, szőke, daliás herceg eljön hozzám a fehér lován, és boldogan élünk míg meg nem halunk!
-Lodíta!-hallottam Tini hangját majd megfordultam és ott volt-Szia!
-Chiao Tini! Hát, te? Hogy hogy nem a családoddal vagy?
-Tudod mennyi az idő?-nevetett-Fél 4. Mindjárt mennünk kell a tengerpartra.
-Úristen, tényleg! Gyere, már!-fogtam meg a karját.
-Hé, nyugi Dodo! Még van időnk.-mondta az én pontatlan, felelőtlen barátném.
-Tudod, hogy utálom, ha így hívsz! Oké, de csak pár perc.-mondtam majd betértünk egy ruhaboltba ahol Tini összevásárolt egy csomó hülyeséget. Egy kalapot, egy szemüget, egy papucsot, szandált..meg a fene tudja mit, hol ott mindene van. De ő ilyen. És én így szeretem. Mire én is észbe kaptam 4:10 volt. Fénysebességgel kezdtünk el rohanni a part felé, ahol természetesen a többiek már rajzoltak Matteo pedig már a fejét fogta.
-Bocsánat kérlek bocsáss meg Matteo!!-lihegtünk a barátnőmmel. Ugyan Matt nagyon kedves de késést illetően szigorú tud lenni. Tina gyenge pontja pedig a pontosság.
-Többet ilyen ne legyen!-mondta majd elfoglaltuk a helyünket és elkezdtünk rajzolni az Ax3-as lapra. Mire kész lettem azaz lettünk mert kb. mindenki majdnem egyszerre lett kész az óra 6:48-at mutatott. Igazából most gyorsan kész lettem. Nem tudom, hogy a rajz elég jó lett e ahhoz, hogy a nyertesek közé kerüljön. De ahogy mondani szokás, a remény hal meg utoljára. Gyorsan felhívtam anyát, hogy minden rendben, épen ideértem..tehát a szokásos. Nagyon hiányzik. Örülnék ha egyszer elmennénk Olaszországba és meglátogathatnám anyát. Martina és én beakartunk menni a hotelbe de a kapuba Jorge és a barátnője Stephie csókolózott. Tini-t természetesen ez szíven ütötte mivel szerelmes Jorge-ba. Befutott a szállodába majd én is utána akartam de egy kéz megragadott, és ez a kéz Diego-é volt.
-Szia Lodo! Ma még nem is beszéltünk.-
-Diego, hogy tehetted ezt?-sírt előttünk egy lány.
-Veronica..-szabadkozott volna Diego.
-Neked barátnőd van? És...megcsókoltál? Utállak. Soha többet ne szólj hozzám!-futottam el
-Lodo...-futott volna utánam
-Haggyál! A barátnőd után menj..majd ő lehet megbocsát, de én nem. És soha nem is fogok! Soha! Mondtam majd felfutottam a szobába, ahol Tini ült az ágyon vörös szemekkel. Azaz sírt. Én nem vagyok olyan érzékeny mint Tina.
-Tinitám, jól vagy?-csuklott el a hangom.
-Nem! Tudom, hogy nem vagyok együtt Jorge-val, de szeretem, és ezellen nem tudok mit tenni! De neked mi a bajod?-ugyan én nem sírtam, de észrevette rajtam a bánatot, az ideget..mindent..
-Diego..megcsókolt és a barátnője akiről nem tudtunk megjelent..
-Mi? Sajnálom Lodo..-fogta meg a kezem Tini, és legördült egy könnycsepp az arcomon, és ez nem szokott gyakran előfordulni velem amit Tini is jól tudott.
-Lodo....nem éri meg.-ölelt meg. Estig beszéélgettünk, ahogy szoktunk. Már nem sírok, és nem is fogok Diego miatt. De ugyanakkor a szívem romokban hever...De legyünk pozitívak, holnap megtudjuk, hogy ki az a négy ember aki Rio-ba utazhat..
